Hogy lehet szeretni a futást? Amikor kapkodod a levegőt, nem érzed a combjaid, beállt a lábszárad, zsibbad a kezed, kiszáradt a szád, csípi az izzadság a szemed. Hogy lehet ezt szeretni? És hogy lehet ezt sokszor több órán keresztül csinálni? A kínok-kínját éled át közben, és azt mondod, hogy imádod ezt az érzést?? A futás szívás.

Amikor elkezdesz futni, tulajdonképpen egy stresszhatás éri a testedet: a pulzus megemelkedik, a légzés gyorsul, a vér az izmokba áramlik, adrenalin szabadul fel a testedben. Ilyenkor úgy érezheted, hogy hiába futsz, nem haladsz előre, a teljesítményed nemhogy nő, csökken. Ugyanakkor, ennek ellensúlyozására felszabadul egy endorfinnak nevezett hormon is, amelyet leginkább boldogsághormonként ismerünk, de emellett fontos fájdalomcsillapító hatása is van. Ennek köszönhető, hogy a fájdalom és kellemetlen érzés hatására is folytatod a futást. Majd a futás befejeztével (remélhetőleg még az előtt, mielőtt elérnéd a teljes kifáradás szintjét), hazamész, nyújtasz és egy frissítő zuhany után kényelmesen leheveredsz. Testedet még áztatja a futás alatt felszabaduló endorfin-áradat, és elégedetten nyugtázod, hogy bár megszenvedtél érte, de ma is lefutottad a kilométereidet. Ugye, ha erre gondolsz, a futás már annyira nem is szívás. Sok kilométert kell lefutnod ahhoz, hogy ez az érzés ne csak otthon jelentkezzen, hanem már a futás során. Nagyon sokat... de azt hiszem, érdemes érte megdolgozni. Ha érezted már, milyen az, amikor a lábaid szinte repítenek levegőben, amikor a tüdőd úgy kitágul, hogy minden egyes lélegzetvétellel szinte az egész világot beszippantod és minden egyes kilégzéssel megszabadulsz a lelkedet nyomó összes gondtól, akkor tudod, mire gondolok. Ha még nem érezted, nos...akkor szívás, de futnod kell még, mert ez egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie.