Amikor a tükör elé állsz egy szál semmiben, mit látsz? Hogy látod a tested? Mi az, amit szeretsz benne? Mi az, amire büszke vagy? És mi az, amit utálsz, gyűlölsz és bármire elcserélnél, csak ne olyan lenne? Vajon, ha sportolnál, ha mást sportolnál, ha többet sportolnál, jobban elfogadnád a tested? Büszkébb lennél rá? Magabiztosabb lennél?

Nemrég egy érdekes interjúra bukkantam. 10 sportolónővel készítettek interjút és meztelen fotókat, hogy bemutassák az emberi testben rejlő erőt és szépséget. Néhányukon ugyan elszakad a ruha feszülő izmaik miatt vagy nőiességüket kérdőjelezik meg, mégis tökéletesen tisztában vannak adottságaikkal. Éppen ezért sokat tanulhatunk tőlünk testünk szeretetéről.

Lássuk hát, ők mit gondolnak!

Amanda Bingson, 25 éves, kalapácsvető:
Általában, ha megnézel egy sportolót, látod az izmait és a szépen kidolgozott testét. Nekem nincs ilyen. A karom, csak a karom – nem szálkás. Nincs csuklyám, csak egy átlagos nyakam. A hasam sem kockás. A lábam feszes, de nem feltűnően. Én már csak ilyen vagyok. Szerintem fontos megmutatni, hogy a sportolók is sokfélék… őszintén szólva, én a testem minden porcikáját szeretem.

Brittney Griner, 24 éves, kosárlabdázó:
Igazi langalétra vagyok. És ezt meg is akarom mutatni az embereknek. Jól érzem magam a testemben és akár kirakatba is teszem. Őszintén, szeretem, hogy ilyen egyedi vagyok. Nagy karok, még nagyobb kezek, hosszú lábak – imádom, hogy más vagyok. Ha mindenki ugyanolyan lenne, tök unalmas lenne a világ.

Ali Kriger, 30 éves, focista:
Akkora vádlim van, hogy mindenki viccelődik vele. Én nem igazán szeretem, soha nem akartam, hogy ekkora legyen, de nincs más választásom. A főiskolán a lányok ezzel jöttek hozzám: „Ó, akarom a vádlidat!” Vicces… Az emberek annyi pénzt elköltenek, hogy olyan testük legyen, mint a sportolóknak.

Natalie Coughlin, 32 éves, úszó:
Zavarnak a karjaim. Nagyon nehéz ruhát találnom magamnak, ami nem szűk a hátamon és bő a csípőmön. De sikeres szeretnék lenni, és ha ez ezzel jár, elfogadom a testem olyannak, amilyen.

Khatuna Lorig, 41 éves, íjász:
Gyönyörű hátam van! Az íjászat sokat segített, hogy ilyen felsőtestem legyen. Nagyon jó formában vagyok és örülök neki, elégedett vagyok. A lassított felvételek a hátamra és a vállamra fókuszáltak, és amikor megláttam, egyből az jutott eszembe: „Aztaa, de jól nézek ki!”

Aly Raisman, 21 éves, tornász:
Szerintem a tökéletlen szép. Ahelyett, hogy kritikus lennék az izmaim miatt, megtanultam szeretni őket. Többet nem érzem már szépséghibának, mert ez tett azzá a sportolóvá, aki vagyok.

Chantae McMillan, 27 éves, öttusázó
Amikor belenézek a tükörbe, nem azt gondolom, hogy „vékony”, hanem, hogy „Váó, dögös!”. Hihetetlen hogyan változik a test hétről hétre. Amikor belenézek a tükörbe, mindig meglepődöm. Olyan, mintha egy CsodaNő lennék.

Paige Selenski, 25 éves, hokijátékos:
Az nem úgy volt, hogy egy nap felkeltem és egy igazán atletikus testem lett, kockás hassal. Szerencsés vagyok, hogy természetesen sportos testfelépítésem van, de azért nagyon sok munkám is van benne. Nem otthon csinálom a felüléseket egész nap, ezt a futással és az edzésekkel értem el. A munkámhoz egész nap a testemet használom, mindenféle fájdalomnak kiteszem, és nem félek ezt megmutatni.

Gabrielle Reece, 45 éves, röplabdázó:
A főiskolán New Yorkban modellkedtem, a legszebb nőkkel dolgoztam együtt. Annyira szépek voltak, hogy nem lehet rájuk nézni. Aztán visszamentem Floridába a csapatomhoz, ahol minél nagyobbak akartunk lenni, hogy a lehető legerősebbek lehessünk. Mindannyian sokkal magabiztosabbak és boldogabbak voltunk. Úgy gondolom: „Tökéletesen szépnek lenni – vagy társadalom ideálja szerint szépnek lenni - nem igazán tesz boldogabbá.”

Dallas Friday, 28 éves, wakeboardozó:
Mindig egy kis energiabomba voltam. Korábban tornáztam, majd wakeboardra váltottam. Nincs nagy különbség a tornaruha és a fürdőruha között, de látván ezeket a gyönyörű bikinis lányokat, 13-14 éves koromban kicsit zavarban voltam a kis tömzsi testem miatt. Később azonban büszke lettem, mert rájöttem, hogy ez az, ami lehetővé tette, hogy azt csináljam, amit most csinálok.

És végül egy személyes történet:
Sokáig gyűlöltem a lábamat. Keskeny csípőm miatt a combom mindig vastagnak tűnik, ezt fokozza még a keskeny vádlim. Világéletemben utáltam, ha megjegyezte valaki, milyen combom van. Hiába tettem ellene, soha nem sikerült olyanra formálnom, amivel elégedett lettem volna. Aztán egy nap, az akkori edzőm egy láb-körrel várt edzésen. Lábnyújtás után guggolásból felugrás, súllyal. Már amikor kiszálltam a lábnyújtó gépből, is alig bírtam állni, nemhogy még 20 guggolásból felugrást csináljak! 10-nél jártam, amikor már úgy tüzelt a combom, hogy szalonnát lehetett volna sütni rajta, és akkor megláttam az edzőm huncut vigyorát. Láttam a szemein a kárörvendést és a hitetlenségét, hogy "úgysem tudom megcsinálni". Minden erőmet összeszedve, fogaimat összeszorítva, megcsináltam a 20 guggolásból felugrást, pihenő nélkül...mindhárom körben. "Csakazértis!!!" Kikerekedett a szeme, és csodálkozva, de büszkén nézett rám. Azóta szeretem a lábaimat és büszke vagyok a combjaimra, mert ilyen lenyűgöző és meghökkentő teljesítményre képesek. Azóta nem érdekel, ha nehezen találok nadrágot, ha megnézik a combjaimat...büszke vagyok rájuk. Mert ők az enyémek, és mert ők annyi mindenre képesek.