Szerintem mindenkinek, aki rendszeresen jógázik vannak emlékezetes ászanái, amik valamiért mély nyomot hagytak benne. Nekem is sok ilyen van: a fejenállással és a szentjánosbogár pózzal például sokáig szenvedtem, mire végre ráéreztem, hogyan is kell csinálni, melyik izmomat kell használnom, hogyan találjam meg a egyensúlyomat. És éppen ezek miatt az apró sikerélmények miatt folytattam mindig a gyakorlást.
Néha kell egy oktató (még annak is, aki maga is oktat), aki segít megtalálni a helyes utat: egyetlen mozdulattal helyre teszi a medencédet a harcos pózban, vagy belesimítja az ujjadat a talajba a hegytartásnál. Apró mozdulatok, de sokszor mérföldköveket jelentenek. Hasonló a helyzet az instrukciókkal, a megfelelő időben kimondott szavakkal. Néha egyetlen mondat képes megváltoztatni mindent. Egyik alkalommal egy olyan ászanát csináltunk, amit még soha életemben nem láttam, így a jobb oldalra nem is csináltam meg, csak megálltam egy kényelmes pozícióban és figyeltem. Melyik kezet hova??? Melyik lábbal merre??? Nem értettem, nem láttam át, így nem is csináltam, mert nem tudtam, hogy egyáltalán meg tudom csinálni. Aztán a bal oldalnál odajött az oktató és mindenféle erőfeszítés nélkül belesegített a pózba. Még én is meglepődtem rajta... "Erre te képes vagy. Miért nem csináltad az előbb? A tested mindenre képes, csak az elmédet kell meggyőzni erről." És igen! Ekkor esett le, hogy legyen szó bármilyen ászanáról, azt meg tudom csinálni, nincs semmilyen fizikai határa, mert az emberi test képes rá. És minden gyakorlással a testemet felkészítem az ászanára, az elmémet pedig meggyőzöm arról, hogy képes vagyok rá. Azóta teljesen máshogy gyakorlok... nemcsak testben, hanem fejben is, és elhiszem, hogy nincs lehetetlen. ;)